Fogyatékkal élők segítése

 

GYERE VELÜNK ÖNKÉNTESKEDNI!

A Magyar Cserkésszövetségben mi már több, mint 100 éve vállalunk különféle önkéntes munkákat, s most Veled is szeretnénk megismertetni annak a munkának az örömét, amit ingyen, elhatározásból ajándékozunk egy ügynek. Ha szeretnél többet hallani erről a programról, bátran keresd kapcsolattartónkat!

Hiripi Edina hiripiedina@gmail.com +36202436024

A Magyar Cserkészszövetség nevében toborzok olyan felnőtt önkénteseket, akik nyitottak a fogyatékosság, fogyatékos emberek megismerésére, s szívesen részt vennének ezzel kapcsolatos önkéntes munkában akár alkalomszerűen, akár rendszeresen.

Mi, cserkészek, tapasztalatból tudjuk és hisszük, hogy az önkéntes munka egyaránt javára válik annak, aki végzi, és annak, akinek a javára végzik, legyen szó bármilyen mértékű vállalásról.

Különösen igaz ez a különböző fogyatékossággal élő emberekkel, illetve az ő javukra végzett munkával kapcsolatban, hiszen olyan óriási hiány tátong jelenleg ezen a területen, aminek a betöltésére irányuló törekvés mindenképpen hiánypótló tevékenység.

A fogyatékos emberekkel történő megismerkedés, kapcsolatteremtés kimondottan hasznos és kellemes minden résztvevő számára, hiszen a fogyatékosok számára a többségi társadalommal való érintkezés, tapasztalatszerzés kinyitja számukra világot, bepillantást enged az élet azon dimenzióiba, amit csak ritkán, vagy sosincs lehetőségük megtapasztalni, a velük kapcsolatot teremtő egészséges emberek pedig abba az őszinteséggel, érzelmekkel erősen átitatott világba léphetnek be általuk, ami a fogyasztói társadalomban szocializálódó ember számára szinte teljességgel ismeretlen.

Ebbe az érdekes és ismeretlen világba keresünk most bepillantani, részt venni vágyókat. Hisszük, hogy ha minél többen, egyre több információval rendelkezünk a fogyatékosságokról, a fogyatékossággal élő emberekről, akkor az utánunk következő generáció(k)nak már azt a mentalitást tudjuk továbbadni, ami teljes értékű embernek tekinti a testi- és/vagy szellemi fogyatékos embertársainkat is.

A jelenlegi projektünk keretében 2014 májusa és 2015 májusa között a miskolci MÁON Református Szeretetotthonba keresünk önkénteseket, akik részt vennének valamilyen módon az ott élő értelmi fogyatékos, Down szindrómás felnőttek életminőségének javításában.

A részvételre a lehetőségek széles tárháza kínálkozik, attól függően, hogy a jelentkező önkéntesek milyen jellegű és mértékű munkába kapcsolódnának be szívesen. Van lehetőség operatív jellegű munkára (pl. falfestésre, vagy a lakók környezetének más módon történő szebbé tételére) is, de az intézmény nagy örömmel fogad olyan önkénteseket is, akik szívesen bekapcsolódnak a fogyatékos emberekkel való konkrét foglalkozásba is (pl. játszanak velük, különböző programokra kísérik őket stb.). Örömmel fogadjuk azt is, aki néhány órában szeretne csatlakozni, és azt is, aki elképzelhetőnek tartja, hogy rendszeresen (értsd: egyéni tempóban: heti, havi, kéthavi rendszerességgel, stb.) kapcsolódik be.  Van lehetőség egyéni és csoportos munkavégzésre is. A keretek meglehetősen rugalmasak, figyelembe véve az önkéntesek és a célcsoport szükségleteit, igényeit, lehetőségeit.

A jelentkezők számára egy rövid, de átfogó elméleti képzést nyújtunk az önkéntes tevékenység megkezdése előtt, mely kiterjed minden olyan ismeretre, amire a munka folyamán szükség lehet, illetve folyamatos kapcsolatban maradunk azokkal, akik hosszabb távú feladatokat vállalnak, így folyamatos lehetőséget biztosítunk a megfelelő információáramlásra.

Ki az ideális jelentkező?

Aki kíváncsiságot, empátiát, kedvet érez ahhoz, hogy bepillantást nyerjen a fogyatékossággal élők különös-különleges világába. Aki találkozott már fogyatékos emberrel és nem tudta, hogyan viselkedjen. Aki találkozott már fogyatékos emberrel, és valamilyen benyomást szerzett. Aki még sosem találkozott fogyatékos emberrel. Bárki, akit valamilyen módon megszólít ez a lehetőség.

Zárszóként, motivációként álljon itt egy részlet Lord Baden-Powellnek, a cserkészet megalapítójának utolsó üzenetéből:

„…az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint a hogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt.”

Hiripi Edina

Magyar Cserkésszövetség

II. Cserkészkerület, Miskolc

hiripiedina@gmail.com

+3620243624