Hadisír gondozásáért díj

2005-ben merült fel bennünk a gondolat, hogy folytassuk azt a munkát, amire a 90’-es évek elején kiscserkészként az akkori öregcserkészek hívták fel a figyelmünket.

Miskolc – Tetemváron egy mindenki által elfeledett és teljesen benőtt I. Világháborús temető állt, amiről nem tudta senki, hogy mekkora területen fekszik, hány katona van eltemetve és mi az ő történetük. 2007-ben a Honvédelmi Minisztérium is felfigyelt a kezdeményezésünkre, és a Hadisírgondozásért Kitüntető Cím bronz fokozatú kitüntetéssel ismerte el a Magyar Cserkészszövetség II. Kerületének megkezdett munkáját, jelezve az ügy társadalmi fontosságát.

A kitüntetés a jövőnek szólt, hiszen a munka dandárja ez után következett. Mára a temető teljesen megújult, a sírkataszter elkészült és az évtizedeken átnyúló munkát egy könyv kiadásával zártuk le.

cserkészek közösen

Nívó díj

Véradás

Az Országos Vérellátó Szolgálat, a Miniszterelnökség és a Civil Információs Centrum közös szervezésében véradásra került sor, melybe a II. Cserkészkerület is becsatlakozott. A cserkészek adták a legtöbb véradót, ezért elismerésben részesítettek.

„Látod azt a csillagot fönt magasan az égen? Arrafelé fordítsd csónakod orrát, a csillagot válaszd vezéredül.
Más szóval: felfelé törekedj!” Bi-Pi