Beszámoló a 2019-es Cserkész Világ Jamboree-ról
A Jamboree a cserkészek 4 évente megrendezett találkozója. A rendezvényt a Világ Cserkész Szövetség rendezni, és több mint 180 országból érkeznek ide cserkészek, hogy közösen töltsék el ezt a 10 napos tábort.
A 2019-es évben az Amerikai Egyesült Államokban került megrendezésre a 24. tábor, melyen én is részt vehettem. A tábor teljes létszáma 48000 főt számlált, ebből 220-an voltunk magyarok, melyből 12-en pedig a II. cserkészkerületből (Borsod és Heves megye) érkeztünk.
A tábor hatalmas lehetőség volt számunkra. Gyakorolhattuk az angol nyelvet, nemzetközi barátságokat köthettünk, megismerhettük más országok kultúráját, szokásait, és cserkészetét.
Megismerhettük kicsit jobban Amerikát és a világ minden tájáról érkező kultúrák együttélésével fejleszthettük elfogadó képességünket és szociális érzékenységünket.
A tábor folyamán lehetőségünk nyílt kipróbálni sok érdekes extrém sportot is. Vadvízi kenuztunk, lecsúsztunk egy 200m hosszú drótkötélpályán, BMX-eztünk, falat másztunk, igazi fegyverekkel lőttünk, és még egy medvével is találkoztunk az erdőben.
Nekem személyesen az tetszett legjobban, hogy 10 nap alatt rengeteg embert megismerhettem különböző kultúrákból és igazán jó érzés volt ezekkel az emberekkel beszélgetni, felfedezni a közös elemeket, értékeket, szokásokat kultúráinkban.
Egyik kedvenc élményem, mikor egy este, már a sátrak felé mentünk, mikor a szomszédos svéd csapatból két fiú felénk dobott egy röplabdát, és megkérdezték, hogy játszunk-e. Mi elfogadtuk a kihívást, és elkezdtünk röplabdázni.
Alig telt el 10 perc, már alig fértünk el a pályán, a szomszédos körletekből mind odagyűltek a cserkészek.
Voltak a világ minden tájáról, Marokkóiak, Belgák, Svájciak, Thaiföldiek és még sorolhatnám. Az este nagyon jó hangulatban telt, játszottunk, beszélgettünk, barátságokat kötöttünk.
Életem eddigi legnagyobb élménye volt ez a 10 nap, és igazán szerencsésnek tartom magam, hogy eljuthattam ide. Életre szóló élményekkel és barátságokkal gazdagodtam, és nagyon sok új információval bővült tudástáram más nemzetekről és kultúrákról. Igazán hálás vagyok ezekért!
Tóth Áron
1227 Pray György cs.cs., Miskolc